Óvodai felvétel a 2020/2021 - es tanévre

Tisztelt Szülők!

TÁJÉKOZTATÁS az óvodai felvételekről a 2020/2021. nevelési évre

Az emberi erőforrások minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25.) EMMI határozatában (a továbbiakban: EMMI határozat) a 2020/21. nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg, az alábbiak szerint.

I. Azok a kerületi lakosok, akik gyermeküket NEM Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata fenntartásában működő óvodába (a továbbiakban: óvoda) kívánják beíratni, azok a választott – egyéb fenntartású – óvodába 2020. április 2. és április 17-e között jelentkezhetnek. A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvoda vezetője a gyermek felvételéről 2020. április 20.-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőket, valamint az érintett gyermek, kötelező felvételi lehetőségét biztosító óvoda vezetőjét.

Kérjük a szülőket, hogy – az előzőekre tekintettel – a választott óvodába történő jelentkezéskor jelezzék szándéknyilatkozatukban a körzetes óvoda nevét és címét. A lakóhelyük szerinti körzetes óvodáról a https://kir.hu/korzet honlapon tájékozódhatnak.

II. A XI. kerületi önkormányzati óvodák (a továbbiakban: önkormányzati óvodák) vezetői 2020. április 21.-ig hivatalból felveszik azokat a kerületi gyermekeket a lakcímük szerinti körzetes feladatellátási helyre (székhely vagy telephely), akik vonatkozásában nem érkezett jelzés más óvodától, hogy oda felvételt nyertek. Az önkormányzati óvodák vezetői a szülőket a felvételről írásban értesítik. A beiratkozáshoz szükséges iratokat a gyermek első óvodai nevelésének napján kell majd bemutatni. Ebben az esetben a szülőknek nem kell a Szándéknyilatkozatot kitölteni, tekintettel arra, hogy a gyermekek az Oktatási Hivatal által megküldött körzetes lista alapján kerülnek felvételre.

A szülőnek a Szándéknyilatkozatot csak abban az esetben szükséges kitöltenie, amennyiben gyermeke óvodai felvételét nem a körzetileg illetékes óvodába, hanem egy másik önkormányzati óvodába kéri. A nyilatkozatot a választott óvoda vezetőjéhez szükséges eljuttatni.

Előfordulhat olyan helyzet, hogy a körzetes intézményben a listán szereplők számánál kevesebb férőhely áll rendelkezésre. Ekkor a szülőkkel egyeztetés történik a gyermek számára kedvező másik óvodai férőhely felajánlására vonatkozóan. Az önkormányzati óvodák felvételi körzete feladatellátási helyenként (székhelyintézmények, tagintézmények tekintetében) került meghatározásra. Az érintett óvodavezetők minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a felvételek a gyermekek érdekeit szem előtt tartva, és lehetőség szerint a szülői igényeket is kielégítve történjenek. Felhívjuk figyelmüket, hogy az intézmények kizárólag a szabad férőhelyeik terhére teljesíthetik a nem körzetes gyermekek felvételét.

A fentiek alapján, két esetben szükséges a Szándéknyilatkozat kitöltése:

  • az egyéb fenntartású (nem önkormányzati) óvodába történő jelentkezéskor, valamint
  • lakcím szerint nem körzetes önkormányzati óvodába jelentkezés esetén.

Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a www.ujbuda.hu, valamint az óvodák honlapjáról is letölthető Szándéknyilatkozat óvodai jelentkezéshez 2020-2021. (a továbbiakban: szándéknyilatkozat) című nyomtatványt – segítve ezzel a precíz és egyértelmű eljárás lebonyolítását – kitöltve juttassák el az érintett önkormányzati óvoda e-mail címére, mely megtalálható a www.ujbuda.hu, valamint az önkormányzati óvodák honlapján. Kérjük, hogy a szándéknyilatkozatot e-mailben 2020. április 19-én 18 óráig küldjék meg az illetékes óvodának.

Köszönjük az együttműködésüket!

Budapest, 2020. március 31.

Üdvözlettel:

Dr. László Imre

polgármester

megbízásából:

Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna sk.

jegyző

Orosz Anna sk. alpolgármester

szandeknyilatkozat_ovodai_felvetelhez_2020-2021_modositott.docx

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA